Menu
Kosár

Tetrabor

Mi a különbség a csiszoló - és a polírpaszta között?

A csiszoló pasztát általában inkább olyan esetekben használjuk, melynek felülete nem túl érzékeny, mert a paszta olyan szemcsés összetevőkből áll, mely egy vékony réteget eltávolít, lecsiszol és ezzel a művelettel teszi lehetővé azt, hogy károsodásmentes és jó állapotú anyag keletkezzen.  A csiszoló paszta a fakó és elhasználódott fényezést élénkíti, hogy megfelelő külsőséget biztosítson.

Ezzel szemben a polírpaszta a gyengébb, érzékeny felületű anyagokra használatos. A polírpaszta kíméli a polírozni a felületet. A csiszolás után ajánlatos polírpasztát alkalmazni, hogy az így keletkezett színeltéréseket kiegyenlítse.

A paszták ma már széles kínálatban kaphatóak, különböző fajtái közül anyagtípus szerint válogathatunk, valamint a munkához szükséges gépeket, és polírozó korongokat is könnyedén beszerezhetjük.

Tekintse meg választékunkat, széles kínálatunkban biztosan megtalálja a megfelelő terméket! Kérdés esetén pedig bátran keressen fel minket elérhetőségeink valamelyikén!

Csiszolópaszta, polírpaszta

A klasszikus csiszolópaszta általában többféle csiszolószemcse keverékéből áll össze, melyeknek a finomsága és szemcsézettsége különböző mértékű. A csiszolópaszta alkalmas fém, illetve egyéb anyagok polírozására és csiszolására.

A polírozás finomcsiszolási műveletének nem más a célja, mint a megmunkálandó felület fényesítése. A polírozást a csiszolás művelete előzi meg, tehát a csiszolópasztát és a polírpasztát kombinálva kell használni. Az anyagmegmunkálás e két folyamata összefügg és kiegészíti egymást. Elsőként a csiszolópasztáé a főszerep, de csak miután alaposan megtisztítottuk a felületet. Ezután jöhet a polírozás.

Nézzen szét kiváló minőségű termékeink között és válogasson a csiszolópaszták és polírpaszták széles választékából! Termékeink különböző anyagokra használhatóak, így akár kerámiát, fémet vagy üveget szeretne  velük csiszolni vagy polírozni, garantáljuk, hogy bármelyiket is választja, azonnali, gyors és hatékony eredményt érhet el velük a kezelni kívánt felületen.

Keressen minket bizalommal és rendelje meg csiszoló- és polírpasztáit tőlünk!

A hőálló szilikonzsírok tulajdonságai és előnyei

A modern és minőségi csiszolópaszták és polírpaszták megfelelő felület megmunkáló szerek, melyek durvább vagy finomabb szemcséiknek köszönhetően alakítják a különféle fém, üveg, kerámia anyagok felületét. A csiszoló- és polírpaszták speciális típusai a szilikonzsírok nem csupán a felületalakító hatásuknak köszönhetően széles körben alkalmazott szerek, de számtalan előnnyel rendelkeznek a felületvédelem terén is.

A hőálló szilikonzsírok tulajdonságai és előnyei:

  • A hőálló szilikonzsírokat magas hőmérsékleten történő alkalmazásra fejlesztették ki.
  • Alkalmazásuk során kiváló korrózióvédelmet is nyújtanak a különféle felületek számára.
  • Esetenként víztaszító és UV védő hatás.

Alkalmazási területek:

  • Fémfelületek: meleg üzemű gépi berendezések, forgó és kopó alkatrészek kezelése, stb.
  • Műanyag felületek: fogaskerekek, fogaslécek, csapágyak kenéséhez és megmunkálásához, stb.
  • Egyéb üveg, kerámia, stb. alkatrészek és felületek megmunkálása.

Minőségi hőálló szilikonzsír csiszoló- és polírpasztákért tekintse meg weboldalunk széles termékkínálatát, valamint forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeinken, és mindenben készséggel állunk rendelkezésére!

A csiszolópaszta felhasználása – A csiszolás folyamata

Ha kiváló eredményt szeretnénk elérni a csiszolással, fontos, hogy a következő lépéseket betartsuk.

  1. Alapos utánajárással válasszuk ki a megfelelő csiszolópasztát, érdemes szakértő tanácsát kérni. A felület minőségétől és magától az anyagtól függ majd, hogy milyen szemcsemérettel rendelkező csiszolópasztát használjunk. A legtöbb esetben többfélét is be kell vetnünk.
  2. Fontos, hogy mindig szálirányban dolgozzunk.
  3. A csiszolás erősségére nagyon oda kell figyelnünk, mert a túlzott bemélyedéseket legtöbb esetben sajnos már nem tudjuk kijavítani.
  4. Az első csiszolás után erősen ajánlott egy alapos portalanítás, így rendesen felmérhetjük a felület aktuális állapotát.
  5. Érdemes átsimítanunk a kezelt felületet, így fényt deríthetünk a fennmaradt hibákra.
  6. Ezt követően – ha a felület anyaga engedi – nedves ronggyal töröljük le a felületet, hagyjuk megszáradni, ezután pedig hozzáláthatunk a következő lépéshez (festés, lakkozás, egyéb kezelések).

Ha minőségi csiszolópasztát keres, nálunk a legjobb helyen jár! Tekintse meg kínálatunkat, vagy keressen bennünket elérhetőségeinken!

A csiszolás folyamata

Speciális igényekhez speciális eszközök

Napjainkban a csiszolóeszközök mind ki vannak fejlesztve a megfelelő munkafolyamatokhoz, a csiszolástechnika ma már szerteágazó területté fejlődött. A precíz munkavégzés érdekében nem mindegy, hogy milyen minőségű és milyen csiszolóeszközt használunk.

A csiszolóeszköz kiválasztásánál arra kell ügyelni, hogy a célnak megfelelő legyen, így például a bútorok csiszolásánál fontos tényező, hogy milyen keménységű az adott anyag, de a festett vagy natúr felület is más-más kelléket követel.

Cégünk az egyedi igényekhez igazodva alakította ki termékeit, profi minőség és jó árak jellemzik készleteinket.  A jó minőségű csiszolópasztával öröm a munka. A csiszolópaszta használata rendkívül egyszerű, gyors és kényelmes, segítségével tökéletesen haladhat az előre megtervezett munkájában.

Ha felkeltették érdeklődését minőségi termékeink, tekintse meg kínálatunkat, melyben számos termék közül válogathat! Kezdje a munkát a megfelelő eszközzel, a csiszolópasztával! Kérdés esetén bátran vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeinken!

Mi is pontosan az a csiszolópaszta?

Ha lakásfelújításba kezdünk, vagy építgetjük, szépítgetjük otthonunkat, rendkívül fontos szerepet kap a csiszolás folyamata. A csiszolópaszta abban nyújt nekünk segítséget, hogy olyan felületet tudjunk regenerálni és megszépíteni, ami nem túl érzékeny, vagy csak elkopott rajta a régi csiszolás fénye – röviden, a csiszolópaszta a fakó és elhasználódott fényezést képes erőteljesen felélénkíteni és megújítani.
A csiszolópaszta jellemzői és előnyei:

  • A csiszolópaszta általában többféle erősségű szemcsékből épül fel, mely segít a csiszolási folyamat elvégzésében.
  • Különböző erősségű csiszolópaszták léteznek: vannak erősen, és vannak kevésbé erősen szemcsések is.  Ez azért fontos, mert nem mindegy, hogy durva felületet csiszolunk-e vele vagy csak a fényezés a cél.
  • A csiszolópaszta hatékonyságát növelhetjük azzal, hogy nem kézzel végezzük a folyamatot, hanem egy olyan géppel, amely az anyagot körkörös mozgással teríti el a felületen.
  • Az anyag, amire felvisszük a pasztát, valami rongy, vagy filcdarab legyen, ugyanis ezzel érhetjük el a legeredményesebb hatást.

Ha csiszolópasztát keres, vagy kérdés merülne fel Önben, forduljon hozzánk bizalommal!

Csiszolópaszta

61521 Fehér speciális vazelin, 80 ml-es tubus
Hibás ár
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 61521
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni!A termék információk feltöltés alatt vannak! Kérem kérjen információt az info@eurochrom.hu címen, vagy a 94/789350 telefonon!A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Készleten

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
40021 1-es típusú szilikonzsír, 75 g-os tubus
Hibás ár
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 40021
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni! Fehér, vazelinszerű, szagtalan. Tartomány: -45 °C-tól +200°C-ig. Olvadáspont: kb. 250 °C. Kenőanyag fémre, üvegre és kerámiára.Minimális rendelési mennyiség: 12 db. A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Készleten

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
62161 Hajtószíj viasz, 420 g-os rúd
Hibás ár
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 62161
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni! Tapadó- és konzerváló anyag. Emeli a húzóerőt, hosszabbítja az élettartamot. A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Készleten

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
10203 Speciális csiszolópaszta Nr. 1200 szemcseméret 5 - 1 my, tubus 80ml
Hibás ár
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 10203
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni! A legfinomabb csiszolási, leppelő és beállító munkákhoz. Műanyaghoz is megfelelő. Olajjal, petróleummal,benzinnel higítható és eltávolítható. A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Készleten

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
GL61531 Vazelin 26 kg
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: GL61531
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni!A termék információk feltöltés alatt vannak! Kérem kérjen információt az info@eurochrom.hu címen, vagy a 94/789350 telefonon!A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
GL10254 Gyors finomcsiszolópaszta MY 65(F220), tubus 75ml vízben oldódó
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: GL10254
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni!Dose750 mlNr. My 300 (F 60)300 - 212 µm10263 Tube75 g Nr. My 300 (F 60)300 - 212 µm1025312Dose750 mlNr. My 140 (F 100)145 - 105 µm10261 Tube75 g Nr. My 140 (F 100)145 - 105 µm1025112 Dose750 mlNr. My 65 (F 220)80 - 60 µm10264 Tube75 g Nr. My 65 (F 220)80 - 60 µm10254 12 Dose750 mlNr. My 30 (F 320)45 - 17 µm10266  Tube75 g Nr. My 30 (F 320)45 - 17 µm10256 12 Dose750 mlNr. My 17 (F 400)30 - 10 µm10267  Tube75 g Nr. My 17 (F 400)30 - 10 µm10257 12 Dose750 mlNr. My 9 (F 600)19 - 5 µm10269  Tube75 gNr. My 9 (F 600)19 - 5 µm10259 12 Dose750 mlNr. My 7 (F 800)14 - 2 µm 10260  Tube 75 g Nr. My 7 (F 800) 14 - 2 µm10250 12 Dose750 ml Nr. My 3 (F 1200)7 - 1 µm 10262  Tube&..

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
GL10250 Gyors finomcsiszolópaszta MY 7(F800), tubus 75ml vízben oldódó
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: GL10250
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni!A termék információk feltöltés alatt vannak! Kérem kérjen információt az info@eurochrom.hu címen, vagy a 94/789350 telefonon!A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
97996 BM féktisztítóspray, 400 ml
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 97996
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni!Maradványmentes speciális tisztító fékhez és kuplunghozA termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
97851 W 4 kemény kőzet ápoló, 1 l-es flakon
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 97851
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni! Polimerwax kemény kőlapok ápolására, ami gyakori tisztítás által kophat. A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
94428 Kemikália- és olajmegkötő, 20x1 kg
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 94428
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni!A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
94421 MoS2 por, 500 g-os doboz
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 94421
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni!Olaj- és zsírmentes szárazkenéshezA termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
94419 Kemikália- és olajmegkötő, 1 kg
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 94419
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni!A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
94418 EB nemesacél lakkozó spray
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 94418
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni!A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
94417 Kemikália- és olajmegkötő, 4x5 kg
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 94417
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni!A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
94416 Kemikália- és olajmegkötő, 5 kg
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 94416
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni!A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
94409 Folyékon zsír, 700 gr
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 94409
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni!Hajtóműzsír magas stabilitással. A hosszú rostozatú szerkezet és a megkötőtulajdonságok szakadásmentes kenőréteget biztosítanak. Hőmérséklettartomány: -20 °C-tól +100 °C-igA termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
90786 Antistift, 500 ml-es pumpás flakon
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 90786
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni!Színeltávolító oldószer nélkül. Eltávolítja a színescsiszolókat a sima felületeken. Hatóidő nélkül. Szobahőmérsékleten alkalmazható. A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
90745 Antistift, 10 l-es kaniszter
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 90745
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni! Színeltávolító oldószer nélkül. Eltávolítja a színescsiszolókat a sima felületeken. Hatóidő nélkül. Szobahőmérsékleten alkalmazható.A feltüntetett ár 1 literre vonatkozik! A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
63021 Menetvágó paszta 68 g
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 63021
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni!Menetvágáshoz, fúráshoz, fűrészeléshez még a legnehezebben megmunkálható acélokhoz is (rozsdamentes acélok). A szerszám élettartamának jelentős növelése érdekében. Használható zsákfuratokhoz.A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
62492 RAPID, univerzális tisztító, 500 ml-es szóróflakon
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 62492
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni! Illatos habtisztító gépek, műhely és jármű karbantartásához. Eltávolítja a szennyeződést, olajat, zsírt, kátrányt és az üveg, műanyag, gumi, króm, lakk és fémek szerves maradványait. A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
62365 Vágózsír, 130 g-os rúd
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 62365
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni! Magasnyomású és rozsdavédő adalékokat tartalmaz. A kopás csökkentésére marás, fűrészelés, fúrás esetén. Hasznos szigeteléshez és szereléshez (olaj helyett). A ragasztóhüvely biztonságos és tiszta munkát tesz lehetővé. A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
62290 Gépszíj- és konzerváló balzsam, 400 ml-es spray
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 62290
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni! Megfelelő szíjhajtást biztosít, növeli a húzóerőt, meghosszabbítja az élettartamot, nem szárad be a por. A spray rendkívűl gyúlékony, mivel FCKW mentes. A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
62241 Gépszíj- és konzerváló balzsam, folyékony, 1 kg-os kanna
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 62241
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni! Megfelelő szíjhajtást biztosít, növeli a húzóerőt, meghosszabbítja az élettartamot, nem szárad be a por. A spray rendkívűl gyúlékony, mivel FCKW mentes. A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
62021 Csavarmenet vágópaszta, 68 gr
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 62021
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni!A termék információk feltöltés alatt vannak! Kérem kérjen információt az info@eurochrom.hu címen, vagy a 94/789350 telefonon!A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
61861 Csavarmenet zsírozó, 600 g-os rúd
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 61861
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni! Zsírozza a csavarbementet és így jobb csúszást biztosít. Megakadályozza a csavarbemenet beszakadását. A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
61530 Fehér speciális vazelin, 10 kg-os kanna
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 61530
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni! Kenő- és ápolószer. Korrózióvédő,savmentes, semleges, nem mérgező (DAB 10) különösen gyors. A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
61511 Fehér speciális vazelin, 750 ml-es doboz(640g)
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 61511
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni! Kenő- és ápolószer. Korrózióvédő, savmentes, semleges, nem mérgező (DAB 10) különösen gyors.Hőmérséklet tartomány: 0....40°C. A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
61442 Narancsolaj tisztító 500ml
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 61442
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni!A termék információk feltöltés alatt vannak! Kérem kérjen információt az info@eurochrom.hu címen, vagy a 94/789350 telefonon!A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
61390 RS gyors rozsdaoldó spray, 400 ml
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 61390
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni! Gyorsan feloldódik, fellazítja beragadt csavarokat, kiszorítja a nedvességet, megszünteti nyikorgást, véd a korrózió és a kopás ellen és jó kenőanyag. A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
61221 Akku pólus zsír, 80 ml-es tubus
Hibás ár Rendelésre
Gyártó: Tetrabor Cikkszám: 61221
A feltüntetett ár nem tartalmazza a külföldi csomagbontási, adminisztrációs költséget, ezért ez a megrendeléshez külön tételként a végén hozzá fog kerülni! Akkumulátorcsipesz zsír, többek között autóakkumulátorokhoz A termék ára a jelenlegi gazdasági helyzetben folyamatosan változik, kérem küldjön ajánlatkérést a mennyiség feltüntetésével...

Készlet információ: Rendelésre

0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Tételek: 1 - 30 / 291 (10 oldal)
Adatvédelem és Cookiek
Az oldalon történő látogatása során cookie-kat („sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. Cookie-k kezelésével kapcsolatos további tudnivalókat ide kattintva érhet el.